2010 Január 23. Szombat.
Habár péntek éjjel nagyon későn feküdtem le aludni, már egészen hamar, negyed tíz körül fölébredtem szombat reggel. Egy szép januári nap volt, reggel esett a hó.
A reggellel ellentétben a hajnal nem volt szép. Amit álmodtam, az nem volt szép.
Egy napos januári szombat reggelről álmodtam, háromnegyed tíz körül járhatott az idő. Elmentem a közeli sarki boltba venni kenyeret, teát ilyeneket. Már fizettem volna mikor egy etnikumbeli asszony bejött a boltba és valami botrányt csapott az eladóval.
Aztán bejött egy két szintén etnikumbeli férfi is... az egyik hirtelen pisztolyt rántott és egyenesen rámfogta. Nagyon féltem. Én megpróbáltam rábeszélni, hogy rakja el, de nem törődött vele. Egyszerűen mellkason lőtt. Éreztem ahogy a forró vér végigömlik a testemen. A következő pillanatban már a padlón voltam, alig kaptam levegőt, rettentően szédültem, az egész világ elhomályosult. Itt vége is lenne a történetnek, ha ez nem egy álom volna. Mivel azonban az álmokban minden lehetséges, ezért utolsó erőmmel odakaptam a karórámhoz, amelynek egyik gombját tekergetve visszatekerhettem magát az időt. Visszatértem a bolti incidens előttre. Az utcán összefutottam egy volt osztálytársammal, akinek elmagyaráztam mi történt velem a jövőben, majd fölhívtuk a rendőrséget. Úgy tűnik túl későn hívtuk őket, mert nem értek oda a bolthoz mikor láttuk a cigányokat bemenni. Újra visszatekertem az időt. Ekkor egy nagy beton téren találtam magamat, olyan volt mint egy kikötő, de sehol sem voltak hajók és víz, csupán a nagy kék meg vörös színű konténerek. Valahogy ez a kikötő ott volt nem messze a házunktól. Ezúttal sikerült időben hívnom a rendőröket. Miután kijöttek és elvitték a bűnözőket, én valamiért nem mehettem iskolába. Azért, mert lelőttek. Lelőttek de mégis éltem. Néhány osztálytársam tűnt föl a "kikötőben": Spagy, Gabi és Imi. Elmondtam nekik is, hogy mi történt. Elméletileg meghaltam, vagy beteg voltam vagy mi a szösz, nem mehettem iskolába viszont mindenki látott és mindenkivel tudtam beszélni.
A következő pillanatban már az utcánk másik végén laktam és ott volt az iskolaigazgatónk, Gál Béla is. Azt hiszem farönkökből vágtunk tüzifát. Aztán megjelentek hirtelen az utca végén a cigányok akiket bevitettem a rendőrökkel. Úgy tűnik kiengedték őket a börtönből, elméletben évek teltek el a kéd kép között. Nagy verekedés támadt, akciófilmekbe illő ugrásokkal és pördülésekkel késztettük őket megfutamodásra Bélával nagy nehezen. "Még visszatérhetnek.", mondta Béla és bement a házba. Végignéztem a hosszú utcán majd hirtelen meghallottam a Csillagkapu nyitózenéjét. Azt hiszem álmomban furcsa arckifejezést vágtam, majd fölébredtem. Nagyon furcsa egy álom volt.
Napközben a Gyalog galopp és a Brian élete című nagyszerű filmeket néztem meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, elképesztően jó humora van mindkettőnek.
