Hosszú gondolkodás és tervezgetés után végre magam is belefogtam egy napló írásába. Először hagyományos módon kezdődött az egész, egy füzetbe írogattam és rajzolgattam, nem lett túl sok értelme.
Most újra belefogtam a naplóírás művészetébe, ezúttal már komolyabban. Először ezt is csak magamnak írtam egy .doc fájlba, de aztán rájöttem, hogy nem bírok 150 évet várni azzal, hogy valaki rajtam kívül elolvassa, így eldöntöttem, hogy föltöltöm egy blogra.
Ki tudja, talán még lehet belőle valami...
Tessék szépen az alján, a legelején kezdeni! :)
Törin írtam abból az átkozott második ipari forradalomból. Szerintem nem lett túl jó.
Nyelvandogám négyes lett, hát elmegy. Irodalmon egyébként József Attila szerelmi költészetével foglalkoztunk. Mindannyiunkban kiverték a biztosítékot az olyan nevek, mint a "Gebe Márta" vagy "Caca". Tényleg mint két ló. "Gebe, Caca, gyí te! Gyí te!"
Ezután maga A KÖLTEMÉNY: Óda. "Emlőid suhanása ... bélcsatornáid berregése". Jaj, Attila, Atilla, hát mi a fenének kellett neked áthallgatni arra az átkozott biológia előadásra?! Kellett ez neked most őszintén? Mi? Na ugye, hogy nem?!
Informatika: hivatalosan excel, nem hivatalosan honfoglaló.
Tablóképek! Igen, végre megkaptuk a képeket. Mindenki körbecsodálta a másikét, matekórán ment a dedikálás meg a képosztogatás. Mindenki jól néz ki a képeken.
Lyukasóra
Testnevelésen sikeresen hanyatt estem mikor a padon kellett hátrafelé rohangászni, azóta is igen fájlalom a bal csuklómat. Igen, így járnak a hülyék. -.-
A foci sem hozott túlzott fölüdülést, sikerült mégjobban megterhelni a kezem, de ez van, ezt kell szeretni. Csak, hogy Imi is boldog legyen, őt is megemlítem MEGINT, de azt hiszem a focis őrjöngése az alapállapot, tehát a jövőben az ilyen kitérőket elhanyagolom. Mai és átlagos teljesítményét egy spontán labdával történő hasbarúgással díjaztam, aminek ő nem örült annyira.
Francián azt hiszem aludtam. Abszolút káoszba változtak ezek az órák, Ramón és Imi különcködik és nyelvvizsgára meg érettségire készül, mi laikusok pedig alszunk vagy valami másra készülünk. Ennek is megvan a maga előnye.
A történelem eseménytelenül tovasiklott unalmas életemben.
Biológia, Máté nagyszerű előadása a "hazai ragadozó MAGLYOKKAL" és a kacifántos nyilakkal stb. De ami igazán nagy dolog az az, hogy ötös lett a biosz tézém! Juhú! Ez az első alkalom Bélánál! Na ugye a szenvedés csak meghozza gyümölcsét?
Tudom már egy ideje nem írtam, megpróbálom röviden összefoglalni hát a hetet mielőtt minden kimegy a fejemből.
Egy újabb hétfő...
Ma pár perccel korábban keltem az átlagosnál, úgyhogy gondoltam megpróbálom elérni az eggyel korábbi vllamost. Ez szerencsére nem jött össze. Mivel nem volt kedvem tíz percet ácsorogni a megállóban, fölszálltam az akkor érkező Cora buszra, amivel úgy terveztem, hogy elmegyek a Dugonics-térig, ahol majd fölszállhatok a négyes villamosra.
Mikor végre odaértem, akkor sikeresen lekéstem ezt a villamost is. A megállóban összetalálkoztam Gabival és együtt elmentünk a 10-es busszal.
Nagyon jó kedve volt. Rögtön el is feledtük a hétfői reggelek szürke hangulatát, és elkezdtük parodizálni saját magunk hétfő reggeli nyelvtanórai szokásos teljesítményét, de méginkább irodalomtanárunk öltözködési szokásait. Órán aztán be is jött minden amit a buszon és óra előtt megtárgyaltunk, többször is összenéztünk nevetésünkkel küzdve.
A szünetek és a többi óra is ebben a vidám hangulatban telt el, tesin kicsit kimerültünk, de ez sem tudott igazán megtörni bennünket.
Ma reggel szerencsére már nem volt olyan hideg mint tegnap. Hétfőn este megnéztem a Gyalog galoppot úgyhogy rámfért volna még vagy kétóra alvás. Mondjuk az mindíg rámférne... na mindegy. Ma reggel sem jött a villamosom, semmi remény nem volt, így kénytelen voltam buszra szállni, hogy eljussak a Dugonics-térig ahol pont sikerült elkapnom a 4-es villamost. Biológiaórán Gréta tartott kiselőadást a hőről, az óra első tíz percében most is azzal az átkozott projektorral szenvedtek az emberek, addig törit tanultam.
Franciaóra egész tűrhető volt, a subjontifot vettük, ismét bebizonyosodott, hogy "hülye egy nyelv ez a francia" de hát ez van, nincs mit tenni. C'est la vie mes amis! Mondanák ők... De ez legyen a legnagyobb bajunk. A subjontifnál örömtelibb hír, hogy megkaptuk a Szalagavatós DVD-ket, a napokban meg is nézem ha jut rá elég időm.
Holnap nem ártana végre tanulni a pénteki nyelvtandogára... : /
Reggel a híradó mínusz húsz fokokkal riogatott. Azt mondta Székelyföldön -20, -30 fok is lehet. Szegeden csak -10 volt reggel.
Mire elértem a villamosmegállóig már összefagytak a lábaim meg a kezeim. Ha ez még nem lenne elég, a villamos nem jött. Már épp azon voltam, hogy valami más módot találok az iskolába jutáshoz, de akkor a távolban megláttam jó öreg hármas villamos fényszóróját. Késett vagy tíz percet, de a villamosvezető jól belehúzott, úgyhogy végül nem késtem el. Öröm.
Átlagos kis iskolanap, "több hónapos" távbollét után Nórika visszatért közénk és elkezdte behajtani a tablófotók pénzét.
Reggel a híradó mínusz húsz fokokkal riogatott. Azt mondta Székelyföldön -20, -30 fok is lehet. Szegeden csak -10 volt reggel.
Mire elértem a villamosmegállóig már összefagytak a lábaim meg a kezeim. Ha ez még nem lenne elég, a villamos nem jött. Már épp azon voltam, hogy valami más módot találok az iskolába jutáshoz, de akkor a távolban megláttam jó öreg hármas villamos fényszóróját. Késett vagy tíz percet, de a villamosvezető jól belehúzott, úgyhogy végül nem késtem el. Öröm.
Átlagos kis iskolanap, "több hónapos" távbollét után Nórika visszatért közénk és elkezdte behajtani a tablófotók pénzét.
Habár péntek éjjel nagyon későn feküdtem le aludni, már egészen hamar, negyed tíz körül fölébredtem szombat reggel. Egy szép januári nap volt, reggel esett a hó.
A reggellel ellentétben a hajnal nem volt szép. Amit álmodtam, az nem volt szép.
Egy napos januári szombat reggelről álmodtam, háromnegyed tíz körül járhatott az idő. Elmentem a közeli sarki boltba venni kenyeret, teát ilyeneket. Már fizettem volna mikor egy etnikumbeli asszony bejött a boltba és valami botrányt csapott az eladóval.
Aztán bejött egy két szintén etnikumbeli férfi is... az egyik hirtelen pisztolyt rántott és egyenesen rámfogta. Nagyon féltem. Én megpróbáltam rábeszélni, hogy rakja el, de nem törődött vele. Egyszerűen mellkason lőtt. Éreztem ahogy a forró vér végigömlik a testemen. A következő pillanatban már a padlón voltam, alig kaptam levegőt, rettentően szédültem, az egész világ elhomályosult. Itt vége is lenne a történetnek, ha ez nem egy álom volna. Mivel azonban az álmokban minden lehetséges, ezért utolsó erőmmel odakaptam a karórámhoz, amelynek egyik gombját tekergetve visszatekerhettem magát az időt. Visszatértem a bolti incidens előttre. Az utcán összefutottam egy volt osztálytársammal, akinek elmagyaráztam mi történt velem a jövőben, majd fölhívtuk a rendőrséget. Úgy tűnik túl későn hívtuk őket, mert nem értek oda a bolthoz mikor láttuk a cigányokat bemenni. Újra visszatekertem az időt. Ekkor egy nagy beton téren találtam magamat, olyan volt mint egy kikötő, de sehol sem voltak hajók és víz, csupán a nagy kék meg vörös színű konténerek. Valahogy ez a kikötő ott volt nem messze a házunktól. Ezúttal sikerült időben hívnom a rendőröket. Miután kijöttek és elvitték a bűnözőket, én valamiért nem mehettem iskolába. Azért, mert lelőttek. Lelőttek de mégis éltem. Néhány osztálytársam tűnt föl a "kikötőben": Spagy, Gabi és Imi. Elmondtam nekik is, hogy mi történt. Elméletileg meghaltam, vagy beteg voltam vagy mi a szösz, nem mehettem iskolába viszont mindenki látott és mindenkivel tudtam beszélni.
A következő pillanatban már az utcánk másik végén laktam és ott volt az iskolaigazgatónk, Gál Béla is. Azt hiszem farönkökből vágtunk tüzifát. Aztán megjelentek hirtelen az utca végén a cigányok akiket bevitettem a rendőrökkel. Úgy tűnik kiengedték őket a börtönből, elméletben évek teltek el a kéd kép között. Nagy verekedés támadt, akciófilmekbe illő ugrásokkal és pördülésekkel késztettük őket megfutamodásra Bélával nagy nehezen. "Még visszatérhetnek.", mondta Béla és bement a házba. Végignéztem a hosszú utcán majd hirtelen meghallottam a Csillagkapu nyitózenéjét. Azt hiszem álmomban furcsa arckifejezést vágtam, majd fölébredtem. Nagyon furcsa egy álom volt.
Napközben a Gyalog galopp és a Brian élete című nagyszerű filmeket néztem meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, elképesztően jó humora van mindkettőnek.
Ébredés. Odakinn fehérbe fordult a táj. Télen már a negyedik komolyabb havazás. Szépnek szép, de az embernek már egyszerűen elege van a dologból. Iskolába jövet találkoztam Gabival, ő is egyetértett. Két perccel becsöngetés előtt jött meg matekra a csoport háromnegyede. Exponenciális egyenletek, sikerült megcsinálni őket à boldogság.
Matek után lyukas órám volt így áttanulmányozhattam a „Magyar gazdaság a XIV. – XVI. században” és a „Magyar városfejlődés a középkorban” című tételeket. Testnevelés, bemelegítés, egészpályás foci. Imire szokás szerint rájött az öt perc játék közben.
Nagy küzdelmek árán 4-3ra győztünk. Francia, órai munka ötös ígéret, további töri tanulás. Történelem, nem feleltem, majd pénteken fogok, vettük tovább Sztálin életét. Tudtam mi történt Jakov nevű fiával a II. világháború alatt, Illés azt mondta, rá már nincs is szükség.
Biológia, témazáró genetikából. Vagy tényleg nem volt túl nehéz és jól megírtam, vagy csak azt hiszem, hogy tudtam és teljes magabiztossággal beírtam a rosszat. Majd kiderül.
Délután elmentünk a szüleimmel a John Bull Pubba megünnepelni anya névnapját.Kellemes környezet, sok és jó kaja, az ár/érték arány nagyjából elfogadható. Átlagos nap.
Szerda egy könnyű kis nap. Összesen négy óránk van. Fél hétkor fölkeltem, elég lassan indultam így a szokásos reggeli teámra alig volt időm. Magyaron József Attila költészetével foglalkoztunk, általános érdektelenség uralkodott az osztályban. Filozófián Edina felelt, lényegesen nem különbözött az eddigi filozófia feleletek stílusától. A felelés után Platónt meg az ideáit vettük, ezúttal mindnyájan kicsit más szemmel fogunk tekinteni a matematikára azt hiszem. Filozófia után matek jött, egyenletek, a pozitív filozófiai szemlélet gyakorlása, nem igen jött össze a dolog. Végül pedig töri. Az általános csoport témazárót írt az első világháborúból mi meg az USA és Roosevelt után rátértünk Joszif Viszaironovics Dzsugasvili, azaz Sztálin bátyó életére. Óra után a kapunál összefutottam Gabival és Spaggyal, együtt mentünk a Széchenyi tér felé, közben megvitattuk a dolgozatukat. Azt mondták jól sikerült. Úgy legyen. Gabi a Vízügyi hivatalnál elhagyott minket.
Spaggyal tovább folytattuk utunkat, az I. világháborúról áttértünk egy új európai háború gondolatára, egy III. világháborúra. Vajon a mi életünkben lesz-e olyan fegyveres konfliktus a bolygón, amiről nem csak a híradásokon keresztül fogunk értesülni? Ha lenne egy újabb háború ami Európát is érintené, akkor kik lennének a harcoló felek? Talán az USA, EU még néhány NATO és ENSZ ország Kína ellen? Vagy inkább egy háború a muzulmánok ellen?
Nem vágyunk mi háborúra. Isten őrizz. Egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk a jövőre ilyen szempontból. Európának végre sikerült elérnie a békét, vagy csak ráhagytuk az amerikaiakra a háborúzást? Igazunk is van. Menjenek csak ők Afganisztánba meg Iránba, ha akarnak, semmi közünk hozzá. Öljék csak egymást nyugodtan. Európa már háborúzott eleget magával. Szeretném biztosan tudni, hogy mi nem vagyunk olyan, mint az USA, hogy ha kell valami egy másik országtól, akkor egyszerűen háborút provokálunk vagy gazdaságilag teljesen tönkre tesszük. Jobb nekünk békében kivárni, hogy a két marha kinyírja egymást, majd utána, mint bölcs öregek véget vetünk a haldoklók szenvedéseinek és létrehozzuk a mi kis békés, Európa vezette Egyesült Földünket. Lefekvés előtt azért mégiscsak inkább ilyenekre gondoljon az ember semmint vérengzésre, hogy még a végén azzal álmodjon…
A minap találkoztam egy ismerősömmel Rammal, aki maga is erőteljesen blogol (www.ramsstyle.blog.hu).
Neki zenélő, videós hiper-szuper kis oldala van míg én csak szerényen írogatok, hátha akad valaki akit esetleg még érdekel is a dolog. Először elkezdte adagolni nekem is a mindenféle linkjeit de én visszautasítottam, modván, hogy "Én csak naplót írok az interneten."
Erre fölmerült egy kis morális dilemma. Azt mondta, hogy ő inkább nem ír ilyeneket, mert "hazugságokban élni megnyugtatóbb, mint őszintének lenni." Ja, persze, aztán nehogy kiderüljön az igazság, mert akkor aztán magyarázkodhatsz. Azt mondja nem nagy hazugságokra gondol ő, sőt nem is hazudik, csupán nem mond igazat. Tipikusan arról van szó, mikor nem mondod el azt amit valóban gondolsz, hanem mást mutatsz a külvilág felé. Ez az amerikai típusú "mosolygok rád de közben hátbaszúrnálak egy késsel" életmód egy európai változata. A mi hétköznapi, lényegtelen problémáinkban szerintem az őszinteségből és az igazságból gond nem adódhat. Ha őszinte vagy, nem kell soha magyarázkodnod, nem kell hihető hazugságot kitalálnod, nem kell szerepet játszanod. Úgy tartják, hogy az az igazi barát, aki ismer téged, de mégis elvisel. Ha őszinte az ember akkor elég hamar nyilvánvalóvá válik kik azok akikre számíthat, és kik azok akikre nem számíthat. Gondolj bele, neked nem esne az rosszul ha valaki kedvesen viselkedne veled meg hasonlók, de közben a hátad mögött kibeszélne? Szerintem ennél rosszabb dolog kevés van. Akkor már sokkal jobb az, ha a szemedbe mondja, hogy mit nem szeret benned. Bele lehetne még menni az őszinteség - füllentés morális mélységeibe, de egy ilyen kis rögtönzött íráshoz az interneten azt hiszem az azért túl sok lenne.
Ráadásul ki vagyok én, hogy eldöntsem, kinek mi a jó?
Inkább döntsétek el TI, és fejtsétek ki TI véleményeiteket kommentek formájában kedves olvasók, már persze ha egyáltalán léteztek! :D
Szürke keddi napra ébredtem. Meglepően gyorsan fölöltöztem, fogat mostam, és mielőtt észbe kaptam volna már indulásra készen is álltam. Éppen hetet ütött az óra mire végre teljesen fölébredtem. Tegnap elég későn feküdtem le, így most különösen jól esett volna még vagy két óra alvás. Túltettem magam a dolgon és elmentem suliba.
A kedd biológiával kezdődik, különlegessége, hogy az osztály átlaga biológiából 2,3 körül van. Ennek számos oka lehet. A magam példája alapján azt mondanám, hogy a lustaság és az érdeklődés hiánya miatt van ez így, mások szerint egyszerűen rosszul tanít Béla, ki-ki döntse el, hogy ő mire hivatkozik. Persze az emberek szeretik másra hárítani a hibáikat.
Múlt csütörtökön kezdtük el az Ökológia témakörét és Béla kiosztotta a leckéket mint kiselőadásokat, így megadva a lehetőséget, hogy egyszer az életünkben ötöst kapjunk biológiából. Én a talaj témakörét vállaltam el, már a fele kiselőadás megvan.
Óra előtt Gabival beszélgettem egy kicsit, aki megkért arra, hogy segítsek majd neki a történelemmel, mivel szerdán témazárót írnak az I. Világháborúból.
Becsöngettek.
Ez nem szokványos biológia óra volt, ugyanis Móni tartotta az első kiselőadást a fényről. Az órának körülbelül a fele azzal telt el, hogy megpróbáltuk működésbe hozni a projektort, amely különös módon állt ellen minden próbálkozásnak, ami beindítására irányult. Végül Béla hozott egy másik laptopot és azon már sikerült úgy elindítani Móni előadását, hogy azt a közönség is lássa. Laza kis óra volt, ugyanakkor mégis tanultunk valamit.
Biológia után ma is angol következett. Folytattuk a kis könyvecske készítését. Én elhoztam egy irodalomórán keletkezett írásomat (Gogol köpönyege) amelyet le is fordítottam még ott órán angolra. Remélem az utánunk következőknek is lesz benne legalább annyi öröme, mint amennyi nekem volt benne. Kíváncsian várom az egész végeredményét.
Angol után osztályfőnöki óra következett. Gabi odaült mellém és szépen átvettük azt az I. Világháborúval részletesen foglalkozó lapot, amelyet Vida tanító adott csoportjának.
Kellemes volt a hangulat, remélem ő is legalább olyan jól érezte magát közben, mint én.
Szeretem a történelmet és örülök annak, ha valakinek a segítségére lehetek.
Pontról pontra átvettünk Gabival minden olyan fogalmat, eseményt stb. a háborúval kapcsolatban ami nem volt teljesen tiszta, közben pedig fél füllel hallgattuk amit Drevi mondott az érettségi jelentkezésekről, fölvételi jelentkezésről meg miegymásról.
Szavaztunk a tablóról is. A Magyar Népmesék nyitányából jól ismerhető madárka van középen, a hátteret az a jellegzetes sárga szín uralja. Elméletileg úgy lesz, hogy a madár köré lesznek rendezve a képek, amelyeket körbefon a madár csőréből előbújó „énekszó”.
(Mint ahogy a mesében is látni lehet, hogy jön a madárból a dal…)
Az óra végére sikerült megállapodni a tablót illetően is és Gabival is a végére jutottunk a háborúnak. Azt mondta, majd fölhív, ha valamit esetleg nem értene.
Bár száraz, magolós tantárgynak érzi a történelmet, biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi gondja szerdán, okos lány ő, menni fog a dolog.
Már csak percek voltak hátra az órából, megnéztem milyen óra lesz a következő.
Gabi azt mondta, hogy legközelebb nyugodtan kérdezzem meg őt, mert mindenki órarendjét ismeri. Én erre azt feleltem, hogy hozzászoktam ahhoz, hogy egyedül vagyok, de megígértem neki, hogy legközelebb, ha törik, ha szakad, tőle fogom megkérdezni. :D
Az osztályfőnöki idilljének a csöngő harsány zörgése vetett véget. Egy újabb franciaóra következett. Ezúttal Ramón ismét velünk volt, így ismét együtt lehetett az „Imi - Ramón – Én” triumvirátus, amelynek tagjai kölcsönösen megóvják egymást a teljes agyhaláltól és akik valóban dolgoznak a tanórán. Ma viszonylag rendes óra folyt, kaptunk egy lapot, azon végeztünk gyakorlatokat és mondatokat fordítottunk. A B-sektől eltekintve olyan volt az egész, mint amilyennek egy normális tanórának lennie kell.
Francia után eljött az utolsó, ötödik óránk, a történelem.
Már az 1929-33as gazdasági világválságból való kivezető utakat boncolgatjuk, ezúttal az USA módszerét vettük. Franklin D. Roosevelt és a New Deal. Közeleg az újabb világégés.
Délután ahogy hazaértem, nem volt itthon senki, úgyhogy sütöttem magamnak egy pizzát. Nem kell semmi komolyra gondolni, áruházakban lehet kapni dobozban ilyen mélyhűtött pizzákat. Nem egy éttermi lakoma, de egész jó ízű, tökéletes egy gimnazistának ebédre.
Kivételesen sikerült elkerülnöm, hogy délután összeessek és aludjak pár órát, szenvedtem egy sort genetikával, majd csütörtökön meglátjuk, hogy volt-e értelme.
Tudom, hogy fontos, de egyszerűen úgy érzem, hogy mindjárt megőrülök, ha még egy percig olvasnom kell ezt az értelmetlen marhaságot. Nincs mit tenni. Akárhogy is fáj, a lényeg, hogy „Tanulj, tanulj, tanulj!” – mondta Vlagyimir Iljics Lenin bátyánk…
Agócs András Tibor személyes naplója, 2010. Január. 18. Hétfő.
Egy újabb hét kezdete a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 12. C osztályában.
Reggel enyhe hóesés fogadott, amely ezúttal teljesen kiborított. December óta ugyanis már vagy harmadik alkalommal kezd el esni a hó. Mindig úgy van, hogy először esik a hó, egy hétig hideg van, majd jön a fölmelegedés, egy hétig be van borulva, hűvös van, minden lucskos és latyakos, majd pedig jön egy hét koratavasz azután pedig kezdődik az egész elölről. Harmadik alkalommal már eléggé unalmas egy dolog. Hiába, ez történik akkor, ha az emberek belepiszkálnak a szénhidrogén alapú technológiájukkal a Természetbe.
Az iskolai nap egy fölemelő nyelvtanórával kezdődött, amelyen szokás szerint mindenki némán ült, még senki sem tért magához a reggeli döbbenettől, hogy újra iskolába kell jönni egy kellemes kis hétvége után. Természetesen megvoltak most is a sztrájktörők, akik gondoskodtak arról, hogy ne rágjon be ránk teljesen Vancsó Mariann irodalom és magyar nyelvtan tanár.
Nyelvtan óra után jött az angol. Mindig is egy kellemes kis órának tartottam már általános iskolától kezdődően, hiszen az angol nekem szinte már második anyanyelv, így a nyelvórák inkább csak laza gyakorlásnak tűntek, semmint komoly tanóráknak.
Most, hogy túlvagyunk a nyelvvizsgákon és egyesek az érettségin is, elhatároztuk, hogy hagyunk valamit az iskola számára, amely egyfajta bizonyítékként marad utánunk majd, azt bizonyítva, hogy éltünk, itt voltunk és dolgoztunk.
Egy angol nyelvű kis újságfélét szeretnénk szerkeszteni, mindenkinek megvan a maga kis rovata. Én az irodalmi rovatot választottam, ahová majd saját iskolával kapcsolatos kis történeteim fordításai fognak bekerülni. Az újságban lesznek még ezen kívül vicces megtörtént események, szalagavatós élmények, valamint mindenkiről egy jó oldalnyi írás, amelyen egy-egy csoporttársunkról írunk néhány sort. Jó ötlet, úgy gondolom.
Úgy elmerültünk a munkába angolórán, hogy szinte észre sem vettük mikor kicsöngettek. Sietve mentünk vissza osztálytermünkbe, a 118asba, hogy végigüljünk egy lelkileg fölöttébb fölemelő matekórát osztályfőnökünkkel, Drevenka Istvánnal. A matematika az a tantárgy, amelyről mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos és jól kéne hozzá értenünk, mégis teljesen sötétek vagyunk hozzá és rühelljük, mint a fenét.
Már az első percekben nyilvánvalóvá vált, hogy Drevenka tanár úrral nincsen valami rendben. Mint később kiderült, hétvégén összeszedhetett valamiféle vírust, ami miatt vasárnap óta többször is hányt. Nagyjából az első tíz perc azzal telt el, hogy ötleteket adtunk neki, hová dobja a taccsot, ha rájön a szükség. A következő öt perc pedig azzal telt el, hogy elmesélt egy régi történetet, amikor Kalocsán egy ismerőse hirtelen fölindulásból tanórán kihányt az ablakon. Igen, igen, a keserűségben is meg kell találni a vigadalmat és a humort.
A matekórát nagy nehezen átvészeltük, majd mint Zrínyi, úgy rontottunk a folyosóra, hogy elfoglaljuk helyünket a 103as tanteremben, hogy fölkészülhessünk Kocsis Illés tanár úr valóban lenyűgöző történelemórájára.
Miután Iminek és Áginak köszönhetően tökéletesen megbizonyosodtam afelől, hogy mára nekünk emelt szinten érettségizőknek még nem kellett semmit tanulni, amiből az órán felelhetünk, fogtam magam és visszaindultam a 118as terembe, hogy beszélhessek Gabival, akinek az osztály másik részével együtt ott vannak a történelemórái Vida Róbert tanítóval.
Benéztem a terembe, de nem találtam sehol, így odatámaszkodtam az egyik ablak alatt lévő radiátorhoz és kifejezéstelenül bámultam magam elé. Egy-két perc sem tellett és a szemem sarkából megláttam Gabit közeledni a folyosó végéről. Ezúttal tényleg ő volt az, nem úgy, mint máskor, mikor akár teljesen ismeretlen lányokat is Gabinak néztem a fény és az elmém különös játékának köszönhetően. Ezúttal tényleg Gabi közeledett a folyosón.
Egymásra mosolyogtunk, majd elmondtam neki, hogy hétvégén Ziza, az ötéves unokahúgom látta őt az iwiwen a szalagavatós képeken, és azt mondta, hogy olyan szép, mint egy királylány. Ez tőle eléggé szokatlan megnyilvánulás, szóval a többi ember véleményével együtt ez az eset is arra bizonyíték, hogy Gabi az egyik, ha nem a legszebb lány a Földön.
Gabi kedvesen nevetett és azt mondta, hogy ez nagyon aranyos.
Ezután az emeltszintű történelem tételek felől érdeklődött, ugyanis lehetséges, hogy ő is emeltszinten fog érettségizni történelemből. Ha ez így lesz, majd elkéri tőlem a tételeket amiket Kocsis Illésnél dolgozunk ki.
Időközben megjött Milcsi is, aki elmondta, hogy tud jegyeket szerezni a Ságvári szalagavatójára is, amely ezen a héten pénteken lesz majd.
Sok volt évfolyamtársam ment a Ságváriba általános után, remélem én is tudok majd jegyet szerezni. Bizonyára egy érdekes élmény lenne.
A szalagavatós gondolatokat a csöngő szakította félbe, mindenki futott tantermébe.
Illés egy kellemes hangulatú órát tartott az 1929-1933as gazdasági világválságról és több pontban is összehasonlította a mostani helyzetet az akkorival.
Történelem után már épp ideje volt ledolgozni az addig fölgyülemlett feszültséget, amire tökéletes alkalom az ötödik órában lévő testnevelés óra.
Megint súlyzóztunk, jól kikészültünk, holnapra gondolom sokunknak izomláza lesz.
Testnevelés után pedig jött az utolsó óra: a francia.
A francia az egy nagyon érdekes óra. Bár többnyire csöndben vagyunk, mégsem érzem úgy, hogy lenne valódi fegyelem. Ennek következtében pedig francia nyelvtudásunk sem fejlődött sokat a négy év alatt, mondhatni megrekedtünk ott, ahová 10.-ben sikerült eljutnunk.
Adri, Réka, Zrínyi Ági, Árpi, Kinga és Peti természetesen most sem a franciával törődtek, hanem matematikával, kémiával, biológiával és hasonló szörnyű dolgokkal. Ó Istenem, főleg az első három de megérdemelt volna már néhány órai munka egyest!
Ma különösen laza óránk volt, félóra után a tanárnő, Bencsik Judit bejelentette, hogy ha csöndben maradunk, mindenki foglalkozhat azzal, amivel akar. „Mert már hatodik óra van, fáradtak vagytok, a francia csak második nyelv, nem olyan fontos, blablablabla.”
Adri valami keresztrejtvény-félét kezdett oldogatni, ahol sok betű között megkell találni az értelmes szavakat. Imi erre azt mondta nekem: „Bírnám, ha egyszer az lenne benne, hogy >>Rohadj meg Adri!<<”.Ez annyira váratlanul ért engem, hogy olyan hangosan fölröhögtem, ahogy már régen nem tettem. Igen, a franciaórák túléléséhez föltétlenül kell az ilyesféle szórakozás. Imivel és Ramónnal mindig megtaláljuk a módját, hogy ne épüljünk le teljesen agyilag a franciaórák punnyadt szürkeségében.
Imi azt tanácsolta, hogy menjek a Nemzetvédelmi Egyetemre, mert ha találok egy olyan szakot ahol szinte senki sincsen, akkor az biztos kereső állást biztosít majd, ráadásul még katonai rangom is lesz. Megnéztem a felvételi tájékoztatóban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi egyetemet és kiderült, hogy nem végezhetek tiszti képzőt, mert hivatalosan szemüveges vagyok és ez kizáró körülmény. Ennyit a katonai pályáról. (Már nem mintha egyébként olyan fizikai állapotban lennék, hogy egy ilyenhez teljesen alkalmas legyek. )
Nemzetközi tanulmányokra még mehetek, de az „szigorúan” társadalomtudománynak számít. Na mindegy.
Suli után hazajöttem, ettem, kicsit tévéztem, lefeküdtem úgy egy órát aludni, tanultam, aztán gépeztem, neteztem, a Švejkbe belelapoztam, semmi igazán maradandó dolog nem történ. Finomítottam az Európa térképemen, föltöltöttem youtubera, semmi egyéb.
Most pedig a naplómat írom és már réges-rég aludnom kellene.
